FARM-ALAPÚ NEVELÉS
"Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Cselekedtem, és azt láttam: a kötelesség öröm."
Rabindranath Tagore
Korunk élete és gyermekeink másfajta figyelmet igényelnek, egy új hozzáállásra van szükség, amit most tanulunk: őszintén megérteni próbáljuk a legkisebbek igényeit, akik az új impulzusokat megnyilatkoztatják számunkra, s pedagógiánk ezért sohasem válhat egyfajta dogmává, mindig igazodnia kell az egyén és a jelen közösség igényeihez. A Világunk változik körülöttünk, s akkor nevelünk helyesen, ha a felnövekvő generáció szívében bátorsággal ki tud majd állni az Igazságot keresve.
A Farm alapú nevelés Rudolf Steiner gyógyító nevelésről szóló gondolatait szeretné megvalósítani, elsődlegesen szem előtt tartva egyik fő mondanivalóját: "mindenfajta nevelés önnevelés": magunkon kell először változtatni, ha a világban változást szeretnénk látni, s gyermekeink előtt példaként állunk, akik az utánzás alapján tanulnak - a mi felelősségünk, hogy mit.
Rátermett emberekre van szüksége a jövőnek, önállóságra szeretnénk tanítani az új generáció gyermekeit. Egyre több információ árasztja el őket a rohanó társadalmi világból. A táplálékot, információkat, gondolatokat és mindenféle termékeket általában már készen kapják, így nem tanulnak meg gondolkodni, nem látják a dolgok megvalósulásának folyamatát.
A Földdel való mindennapos kapcsolat gyógyítóan hat az emberi lényre, és bolygónkra is, korunkban az oly kevéssé használt akarati erőket növeli, hogy képesek legyünk jót és jól tenni egymásért. A művészeti tevékenységek is hangsúlyosan jelennek meg pedagógiánkban, hogy eszközöket adjunk a gyermekeknek kifejezni magukat és belsőjükből formázni a külső világot.
Szeretnénk önmagunkhoz és a természethez visszatalálni. A Természetet és az Embert egészében szemléljük, s igyekszünk megérteni, gyógyítóan hatni fejlődésére. Mindezekhez célunk egy együttműködő közösség megteremtése, ápolása, közös fejlődése.